Eddig is el voltam tűnve, de ez ezek után is így lesz egy ideig. Az elkövetkező 3-4 napban nem leszek net közelben, a telefontól, mint olyan, egyébként is herótom van, tehát álló nap le van halkítva, rá se nézek, csak esténként datálom, hogy ihaj, engem kerestek. Bocsika. (:
3as!!!!! HÁRMAS!!! Szóval végeztem, egy darab kettessel sem rendelkezem (ó igen, ez itt most nálunk nagy szó), és most bizony megírom a maradék beadandóm, és sokat-sokat alszom, Zsombizok és bepótlom a Johnny Depp-project terén mutatott lemaradásom. Úgy ám.
*Boldog-boldog-boldog* ^^
U.i.: Örök hálám Zsuunak, azthiszem kiérdemelted a Mindenki Kabalája címet, ugyanis akinek Te szurkolsz, az bármiből teljesít! (: És persze köszönet mindenki másnak is, akinek eszébe jutottam, akinek eszébe akartam jutni, vagy aki így utólag is gondol rám. (;
Megkergültem, most már azt hiszem a csini hócipőm tele van. Anyagom 3/4-t olvastam, elmondani tudok erős túlzással 2-3 tételt, hátha megint mocskos mázlista leszek, de közben már annyira szabadulhatnékom van, hogy MR2 Akusztik koncertfelvételeket töltögetek, és hát a Kaukázusba én most nagyon-nagyon beleszerettem. Óóóó, azt mindenkinek meg kell hallgatna? Hjaj! Gyönyörű! ^^ Továbbá már 5 óta ébren vagyok, de itt pattogok, szaladhatnékom van, nem tudok megülni a seggemen. Sógornőm írt elébb sms-t is, hogy "Ez a pulya reggel ragyogó pofival mesélte, h álmában Ágival hajózott, Ági fogta a kormányt, és jó volt!" Hát ezek után hogy legyek én ideges, és gyomorgörcsig ráhangolódott az utolsó vizsgámra? Az ilyen mértékű higgadtságból eddig soha semmi jó nem sült ki, no de majd most. Vagy nem. (;
Alapvető szabályokat vélek felfedezni ismételten a vizsgaidőszakra értelmezve:
NE légy egyedül a lakásban - ha többen vagytok, legalább az esélye megvan annak, hogy arra gondolj, a másik megdorgálón fog rád nézni, hogy napokig minden mást csinálsz, csak nem tanulsz
NE nézegesd negyed óránként QDB-t, bash.hu-t, youtube-ot, facebook-pt felváltva - felesleges időpazarlás, de teljes mértékben addiktív
Ha már egyszer izomláz van a hasadban, és felülni is fáj, még véletlenül se nézz stand up comedy-t - szomszéd nem tudom most mit hisz, mikor egész nap itt sikongatok, hogy "neee, neeee, ez fáj, ez nagyon rosz" és közben kacarászok. Hát istenem Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán és Kovács András Péter összes (m.mint amit összegyűjtöttek youtube-on)
És mi lenne, ha egyszer időben nekiállnék az anyagnak... - csoda.
Mostmár nem érdekel az utolsó vizsgám, csak a kettesre hajtok, már nagyon unom ezt az egész cécót. Pffff.... De akkor is: kitartás, holnap végzek (miután levizsgázok, és megírok két beadandót - egyet a magam és egyet a csoporttársam nevében.) Aztán jöhet a tavasz. ^^
Az vagyok, igen. Rendesen megszívattam magam a tegnapi ígéretemmel, miszerint megnézem egymás után azt a két filmet, de hát Istenkém, ennyi vállalható. És legalább meg van az 5-ös! Fruzsi ma délben ezzel fogadott, hogy "normális ember megjutalmazza magát egy sikeres vizsga után, Te miért kínzod magad?". Mert nem vagyok normális? Egyébként a saját határaimat feszegetem, kíváncsian, hogy hol a vége. " és fél óra alvás, két kávé este, kettő reggel. És még mindig virulok, bár kicsit tartottam a koffein-mérgezéstől, többet ilyet nem nagyon akarok.
Úgyhogy örvendetes hír, hogy már csak 1 vizsgám van hátra, haljak meg, megcsinálom minimum 4-re! Ha törik, ha szakad, muszáj, akarom. Hátha össze tudok csiholni egy ösztöndíjat, bár ki tudja...
Nem hinném, hogy túl célravezető lenne vizsga előtti éjjelen tételolvasás helyett fészbuk Gilmore Girl's-idézeteket olvasgatni, így most szerintem eltűnök, mert már abban az állapotban leledzem, ahol minden vicce, és mikor pattogok, mint hülyegyerek, holott 57 oldalból eddig 6-ot olvastam el. Szeretem, hogy az akaraterőm, ha tanulásról van szó, gyakorlatilag 0. Mókás, nehezített pályás. Ó, és ha holnap meglesz az 5-ös (nem lehetetlen.... éppen csak 10% esélye van), akkor tettem egy olyan ígéretet, hogy egy ültő helyemben végignézem a Félelem és reszketés Las Vegasban-t valamint a Rémálom az Elm utcában-t. Ez bizony komoly ígéret, mert mindkettő SZAR!
Ha én szeretem a reggeleket, mert pörgök, mint hülyegyerek, akkor fennáll a kérdés, miért alszom mégis minden adandó alkalommal minimum 10-11-ig?
Továbbá kötelezővé tenném minden vizsga előtt a 3-4 órás alvásokat. Hatásos!
Illetve: Hp leszek ismét (és ezalatt nem Harry Poterr-t vagy a házipálinkát kell érteni), de azért Neil Patrick Harris 19 évesen (is) milyen kis aranyos volt a Doogie Howser, M.D. c. sorozatban. Ettől a daltól pesig sikítok. "Then tell her that her lonesome nights are over."
És most balra el, 5 tétel mosolyogva hívogat. Már csak 3 vizsgám van. Ehehehe. Éljen a pozitív életfelfogás, ami csak annak köszönhető, hogy tavasz hangulatom van január közepén. (;
"Schrödinger macskája tehát élet és halál kvantummechanikai szuperpozíciójában lebeg, mivel sorsa összefonódott egy potenciálisan macskagyilkos α-részecskéével." (Geszti Tamás)
"„Itt láthatják a táblán a nevezetes Schrödinger-féle hullámegyenletet. Ezt az egyenletet önök persze nem értik. Én sem értem. Schrödinger úr sem értette, de ez ne zavarja önöket. Én ezt majd minden óra elején felírom a táblára, és elmagyarázom, mire lehet használni. Önök pedig majd lassan hozzászoknak.” (Marx György)
"Ha a macska nem élő, illetve nem holt, akkor nyilvánvalóan élőholt. Annak eldöntése, hogy a macska konkrétan zombi-e, érdemes járulékos teszteken törni a fejünket."
Mostanában kissé rá vagyok kattanva a filmekre és a sorozatokra. Jó, persze, ezt már sokan tudjátok, de bennem ma tudatosul teljesen, mikor az általam nézett sorozatok új részeinek időpontjait nézegettem. Ugyanis kedvenceim mind elmentek téli szünetre, és mind a héten illetve a következő héten jönnek vissza, és már teljes izgalomban vagyok. Új How I Met Your Mother rész (mint korábban írtam, a 100; és olyan műsort rendeznek, hogy ihaj), The Big Bang Theory rész, Supernatural (ohohó, Sorozatjunkie felmérése szerint Misha Collins, aki Castielt, kedvenc angyalomat játssza [de most komolyan... azért a mimikáért, azért a karakterért már megéri nézni! eszeveszett jó!], nos a 4. helyen végzett, mint az év leghelyesebb pasija sorozatok terén. Első helyen ugyanezen sorozat egyik főszereplője, Jensen Ackles lett, immáron harmadik alkalommal, míg Jared Padalecki, a másik főszereplő idén csak a 8. helyig futotta). Sajnos True Blood-ra júliusig várnunk kell, továbbá Misfits sacperkábé 1 év múlva (addig csak feltalálom magam Nathan nélkül...).
Addig bepótolhatom lemaradásom Ghost Whiperer terén (elakadtam a 4. évad 7. részénél, mert felidegesítettem magam a történet gagyiságán... eddig is leginkább Jennifer Love Hewitt stylistjának munkájáért néztem...), továbbá ott van még a Family Guy a világuralomra törő Stewie-val. (És akkor nem beszéltem még az animék világában elkövetett lemaradásomról. Bleach-t már rég félbehagytam, és nem emlékszem, hogy hol, azt lesz szenvedés megtalálni, plusz van egy új movie-ja, ami nagyon-nagyon érdekel. Cowboy Bebop-ból még visszavan 10 rész, és várom, hátha mégis lesz következő évad Hellsing.)
És még tervezem, hogy nekiállok a Gossip Girl-nek, a Dr. House összes évadának, egyszer végig kéne rágni sorban (!) a Csillagkaput is, ha pedig már itt tartunk, be kel fejeznem Ankyval a Star Wars-t is... És NCIS-t, CSI-t és Glee-t is szeretnék nézni. Ajh. Időmilliomos szeretnék lenni! :D
Ó, és épp' azon vagyok, hogy megszerezzem Neil Patrick Harris nem éppen új, de annál jobb pár részes sorozatát, a Dr. Horrible's Sing-Along Blog-ot, amiben végig énekel, és ó, milyen jó hangja vagyon. Nagyon. Egyébként mostanában kicsit jobban utánanéztem a srácnak, és kiderült, hogy ő volt az Emmy-díjátadó házigazdája 2009-ben. Beteg egy elme, nem csak a szerepei mókásak, hanem ő maga is ilyen kis vicces fazon. Abszolút rajongok most, bocsánat. (:
Egyébként, hogy ne csak sorozatokról regéljek, következő bejegyzésemben szerintem megosztom véleményemet az eddig látott Johnny Depp filmekről. Pici már írta, de aki nem olvassa, annak most mesélem el, hogy van egy Johnny Depp-projectem, miszerint végignézem az összes filmjét. Mert miért ne, szemnek kellemes látvány, fülnek sem semleges (általában a magyarhangját is eltalálják, de erről is később). Egész szépen haladok, és eddig szinte kivétel nélkül pozitív véleményt alkotok az általam látott filmekről. De erről később. (;
Nos, most engedtessék meg nekem, hogy hülye picsa módjára sikongassak és ájuldozzak, MERT:
Most következik jelenlegi kedvenc sorozatom 100. része, és hogy tetézzük a jót a még jobbal, Barney (azaz Neal Patrick Harris, Johnny Depp mellett az egyetlen, aki megérne egy ajtócsapkodást) énekelni fog. Eszméletlen jó hangja van, ezt már számos alkalommal bizonyította, de ez a videó minden eddigit felülmúl! A dal kissé hasonlít a Webber féle Macskák egyik fő dallamára, de ezt már igazán megbocsájthatjuk nekik. Tehát addig is, míg ki nem jön a legújabb How I Met Your Mother rész, nézegessétek a Behind the Scene részeket, és ne feledjétek: